Az emberi bolygókat egyesítő Impériumban Paul Muad-Dib, a jövőbe
látó messiás uralkodik. Hithű harcosai, a vad fremenek szent
dzsihádjukban feldúlták az univerzumot, és mindenhová elvitték a
Mahdi szavait. Ám a háború és a vallási fanatizmus ádáz
ellenségeket szült, akik mindenüket feláldoznák Muad-Dib bukásáért.
Az Impérium régi hatalmai összefognak, hogy egy bonyolult
összeesküvéssel törjenek az új Császár életére, aki maga sincs
meggyőződve róla, hogy valóban egy jobb világot teremtett az
emberiség számára. A Dűne messiásában Frank Herbert továbbviszi a
magával ragadó Dűne történetét. Tizenkét évvel az első regény
eseményei után a régi és az új világrend csap össze, a középpontban
pedig olyan emberek állnak, akiknek minden erejükre szükségük van,
hogy megbirkózzanak a rájuk váró sorssal. Herbert lenyűgöző
gondolatisága és mély emberismerete emlékezetes karaktereken
keresztül mutatja be, hogy sokszor a megváltó maga is lehet
áldozat. A szerzőről: Frank Herbert (1920-1986) a modern science
fiction egyik legfontosabb szerzője. Első regénye 1956-ban jelent
meg, de az igazi sikert az 1965-ben kiadott Dűne hozta meg számára.
A könyv több díjat nyert, többször választották a sci-fi
legjobbjának, egyetemi tananyagként oktatják, és egyike a
legnagyobb hatású regényeknek a zsánerben. Többen próbálkoztak a
megfilmesítésével, a legismertebb David Lynch 1984-es mozifilmje, a
legújabb pedig Denis Villeneuve rendezésében érkezik 2020-ban.
Herbert a Dűnéhez öt folytatást írt, ezeken kívül mintegy másfél
tucat regényt publikált önállóan és társszerzőkkel közösen. 2006
óta a Science Fiction Hall of Fame tagja.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Dűne messiása - Herbert Frank je 9,83 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...