A Modern Monetáris Elmélet (MMT) lényege, hogy a kormányzati
megszorítások mindig és mindenhol feleslegesek és károsak. Az állam
- a háztartásokkal ellentétben - kibocsáthat saját pénzt, ezért
soha nem tud kifogyni abból a kiadásai finanszírozására. Saját
valutájában nem mehet csődbe, ezért az államadósság messze nem
olyan veszélyes, mint a magánadósság, amely az igazi kockázatot
jelenti a gazdaságban. Az állami kiadások valódi korlátja az
infláció, ezt kell menedzselni, ennek pedig megvannak a
gazdaságpolitikai eszközei. Válságok esetén az állami költségvetési
deficit nemhogy nem veszélyes, hanem kifejezetten ez menti meg a
magángazdaságot. A deficittől való rettegés tehát mítosz, ráadásul
káros mítosz. Arra használják a nyomásgyakorlók, hogy ne kelljen
megfinanszírozni olyan fontos dolgokat, mint a társadalmi
igazságosság vagy az átmenet a zöld gazdaságba. Ezek
megvalósításához nem kell megvárni, amíg a gazdagok hajlandóak
lesznek adót fizetni. A közösségnek ugyanis van saját pénze, és
Margaret Thatcher hírhedt mondásával ellentétben az állam nem mások
és nem az adófizetők pénzéből működik. Csak annyi kell, hogy ezt
minél többen megértsük. Stephanie Kelton professzor a New School
for Social Research kutatója. A Demokrata Párt szenátusi vezető
közgazdásza volt, majd Bernie Sanders elnökjelölti kampányában
gazdasági főtanácsadó. 2020-as sikerkönyve, a Deficitmítosz komoly
vitát generált az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. (Pogátsa
Zoltán)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A deficitmítosz - A Modern Monetáris Elmélet és az emberközpontú gazdaság születése - Stephanie Kelton je 13,48 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...