Volt valamikor a Szovjetunióban egy szupertitkos város, melynek
kutatóintézetében fantasztikus vegyészek dolgoztak. Állatok
sokaságát s gyakran embereket ("próbababákat") is feláldozva
fejlesztették ki azokat a mérgeket, amelyekről most, évtizedekkel
később gyakran hallunk a hírekben. Kalityin professzor is ebben a
városban dolgozott egészen a Szovjetunió felbomlásáig - majd
emigrált, és magával vitt egy kis flakonnal nagy alkotásából, a
Debütáns nevű méregből, amely már-már tökéletes, mert nem hagy
semmilyen nyomot az áldozat szervezetében. Új külsőt, új identitást
kapott, de tudja, hogy így is veszélyben forog az élete. Az orosz
titkosszolgálat nem felejt, és akár hosszú évek múltán is bosszút
állhat az árulón. S most érzi, majd már tudja is, hogy jönnek érte
- s valószínűleg az általa kifejlesztett méreggel akarják majd
megölni. Szergej Lebegyev regénye - amely thrilleres fikcióba oltva
nemcsak a fő orosz méreglaboratórium történetét meséli el, hanem a
benne dolgozó emberek gondolatait, indítékait (ha úgy tetszik, a
lelküket) is igyekszik átvilágítani - hátborzongató véletlen
egybeeséssel épp akkor jelenik meg a világ számos országában,
amikor a Putyin-rendszer számára legveszélyesebb orosz ellenzéki
politikust próbálták méreggel meggyilkolni.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Debütáns - Sergej Lebeděv,Andras Soproni je 11,64 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...