33 országban megjelent nemzetközi bestseller. A Navarra trilógiából
az első regény megjelenése (2013) óta 600 000 példány fogyott el; A
láthatatlan őrző 29, A csontok öröksége 12 (ez jelenik meg most
magyarul), és az utolsó, tavaly novemberben megjelent kötet, az
Áldozat a viharnak pedig máris 7 kiadást ért meg eddig világszerte.
Elkezdődik Johana Márquez mostohaapjának bírósági tárgyalása. A
pert figyelemmel kíséri a várandós Amaia Salazar felügyelőnő, aki
egy évvel azelőtt felderítette az úgynevezett
"basajaun-bűntetteket", amelyek félelemben tartották a Baztán
völgyét. Amaia bizonyítékokat gyűjtött Jasón Medina ellen is, aki a
"basajaun" modus operandiját utánozva megerőszakolta és megölte
Johanát, a felesége kamaszkorú lányát. A bíró hirtelen bejelenti az
ügy lezárását, ugyanis a vádlott öngyilkosságot követett el. Az
általános felháborodás közepette Amaiát hívja a rendőrség, ugyanis
a vádlott a felügyelőnőnek címzett búcsúüzenetet hagy, amelyben
mindössze egyetlen szó szerepel: "Tarttalo". Ez indítja el a
második kötet izgalmas és érdekfeszítő cselekményeit egészen a
végkifejletig. A spanyol krimi-trilógia a baszk Pireneusokban fekvő
Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben
keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A
thriller műfaj klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal,
pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit
feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, csak
Spanyolországban 26 kiadásban jelent meg, azóta 28 országban adták
ki. A megfilmesítés jogait Peter Nadermann (A tetovált lány) és a
Constantin Film (A parfüm; Pompeii) vette meg.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A csontok öröksége - Navarra trilógia II. - Dolores Redondová je 12,52 €
Je ťažké nájsť samého seba a na svete je naozaj množstvo ľudí,
ktorí to nikdy nedokážu. Ally d'Apliese sa však rozhodne, že si
nenechá utiecť život pomedzi prsty. Je rozhodnutá zistiť, kým je, a
tak nasmeruje svoju cestu k mrazivému severu, dostala totiž
indíciu, aby jej hľadanie išlo ľahšie. Tou indíciou je životopis
nórskeho hudobného skladateľa, ktorý žil v 19. storočí. Po príchode
do Nórska ju okúzli hudobný svet, ktorý je s jej životom spojený
viac, ako doteraz tušila. Jej osud sa však začne rozmotávať až
vtedy, keď narazí na Annu Ladvik, nie príliš slávnu speváčku, ktorá
vystúpila v prvom predstavení Griegovej legendárnej hudby na motívy
Ibsenovho Peera Gynta. Až vďaka nej začne Ally rozumieť tomu, kým
vlastne je.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...