A szemle a büntetőeljárás egyik legjelentősebb bizonyítási
cselekménye. Jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy évente
közel 50 000 szemlét folytatnak le a nyomozó hatóságok. Szakmai
körökben közismert a mondás: „a szemle egyszeri és
megismételhetetlen”, azaz másképp nem pótolható, nélkülözhetetlen
és helyettesíthetetlen bizonyítási cselekmény, amelynek
jelentőségét nem lehet túlértékelni, legfeljebb alábecsülni. A
szemle esetében olyan speciális bizonyítási cselekményről
beszélünk, amely a természettudomány segítségével igyekszik
felidézni a releváns pillanatban történt eseményeket. A
természettudományos alapokon nyugvó módszereket, eljárásokat
ugyanakkor a kriminalisztika elvei mentén kell alkalmazni, ráadásul
jogszerűen. A monográfia tárgyát a büntetőeljárásbeli nyomozás
keretében lefolytatott szemle képezi – nem foglalkozik tehát a
balesetek helyszínein végzett szemletevékenységgel –, annak azonban
igyekszik a felderítési és a bizonyítási (vizsgálati) aspektusait
is tanulmányozni. A kötet a szemletevékenységgel foglalkozó
szélesebb szakmai közönségnek és az érdeklődő egyetemi hallgatóknak
egyaránt hasznos olvasmányt jelenthet.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A bűnügyi szemle - Gárdonyi Gergely je 4,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...